Az oldal első díja

Sziasztok Olvasók!

A minap megkaptam az oldalam első díját, amiért nagyon hálás vagyok! :)

DorCsa-tól kaptam és Őt persze puszilom milliószor! :)

Akkor...Egy-két dolog, amit tudjatok Rólam:

1.: Zűrös, balhés csaj vagyok.

2.: A példaképem a bátyám, Dávid.

3.: Imádom Marilyn Mansont! :$

4.: Imádom a csokit! *.*

5.: Nehezen nyílok meg valakinek és nehezen bízom meg az emberekben.

7.Fejezet: A meghívás

-Vissza kell mennem a galériába.-Álltam fel.

-Ne már...-Sóhajtott.-Nem ráér a galériád és a munkád?!

-Nem.-Mosolyodtam el, majd felvettem a kabátomat.-Majd találkozunk.

-Ma este is betörhetek hozzád?-Kérdezte mosolyogva, miközben odalépett hozzám...

-Lehetőleg az ajtót használd majd.-Ráztam meg a fejem mosolyogva, majd egy puszit nyomtam az arcára.-Szia...

-Akkor este...-Intett, majd én elmentem...

***

-Na!Mi volt?-Kérdezte Kim kíváncsian.

-Semmi extra...Beszélgettünk és...Nagyon jól kijövünk.-Pirultam el.-Nagyon kedves és...Barátságos, meg minden...

-És...Volt valami?!-Kérdezte.-Mármint...Érted...Csók, stb...

-Nem, dehogy...-Ráztam meg a fejem.-Ő...Victor egy úriember.-Mosolyodtam el.

-És ugye lesz folytatása?-Mosolygott mindent tudóan.

-Kim...-Sóhajtottam.-Túl sokat érdeklődsz...-Mosolyodtam el.

-Oké, bocsi...-Emelte fel a kezeit.-Na de most a melóról...-Váltott komoly hangnemre.-Ma reggel járt itt Annabell Jonson, a neves opera énekesnő.Érdeklődik egy-két festményed iránt, de nem tudott eljönni az árverésre, mert Portugáliában, vagy hol volt...Azt mondta, hogy pénteken visszajön az ügynökével...Elég borsos árakat ígért.

-Remek...-Bólintottam.-Konkrétan nem említette, hogy hány festményt akar?

-Négy, öt...De lehet, hogy több.-Felelte Kim.

-Oké...-Bólogattam.-Ó, mire mennék én nélküled!-Nevettem fel, majd elindultam hátra.-Hátul leszek, festek!-Mondtam, majd becsuktam magam mögött az ajtót...

Elővettem egy tiszta vásznat, ecseteket és alkotni kezdtem.

Az alap egy nagy, kék szem lett, amiben "visszatükröződik" Victor arca...Remekül sikerült.Félre tettem száradni.

Ekkor kopogtak és miután elharsogtam egy szabadot Kim jött be...

-Most telefonáltak, hogy holnap este lesz egy festmény bemutató...Lorenso Renzini.-Mondta.-Mondhatom, hogy ott leszel?-Kérdezte mosolyogva.

-Igen...-Bólintottam.-Szeretem Renzini műveit...-Mosolyodtam el.-Naná, hogy megnézem az új művét!

-Oké, akkor...Csak ennyit akartam.-Bólintott, majd megfordult.-Jó festést továbbra is!-Mondta, majd kiment...

***

Már délután öt felé járt az idő.A kanapémon ültem és a kezemet masszíroztam.Rettenetesen elzsibbadt a festéstől...

Ekkor kopogtak, majd Kim jött be.

-Keresnek.-Mondta nagyokat mosolyogva.-Kettőt találhatsz, hogy ki...

-Victor?!-Álltam fel kerek szemekkel.

-Ki más?!-Kuncogott, majd utat engedett, hogy kimenjek...

-Szia...-Fordult felém Victor, mikor meghallotta, hogy jövök.

-Szia...hát te?-Mosolyodtam el.

-Hát...Gondoltam...Megvárom veled a munkaidőd végét.-Vont vállat.-Aztán...Elmehetnénk...Valamerre.-Pillantott Kim-re, aki vette a lapot...

-Öhm...Én megyek.Az irodámban leszek.Van egy-két papír, amit...El kell intéznem.-Magyarázkodott, majd el is sietett.

-Szóval...-Támaszkodtam a pultnak.-Akkor eljössz majd hozzám?-Kérdeztem mosolyogva.

-Ha gondolod.-Vont vállat, majd nézegetni kezdte a festményeimet...

-Öhm...Victor...-Löktem el magam a pulttól, majd mellé léptem.

-Hm?-Pillantott rám.

-Holnap este lesz egy...Renzini festmény bemutató, amire meghívtak...De nincs kivel elmennem...Eljönnél...Velem?-Kérdeztem félénken.

-Persze, szívesen!-Bólintott.

-Trisha...-Jött vissza Kim.-Elintéztem minden fontos dolgot, amit kellett.-Mondta.-És ma randim van...Elmehetnék?-Kérdezte mosolyogva.

-Persze, menny csak.-Bólintottam.

-Köszi!-Mosolygott rám.-Akkor...Én mentem is...

-Nincs mit, jó randit és szia...-Búcsúztam el tőle, majd Kim el is ment...

-Negyed óra és mi is mehetünk.-Pillantottam Victorra.

-Oké.-Bólintott.

-Gyere, menjünk be az irodámba.-Intettem felé, majd elindultunk hátra...

Bementünk...Ő leült a kanapéra, én meg az asztalom mögötti székbe.

Összepakoltam a cuccaimat, bepakoltam a válltáskámba, a mobilomat a zsebembe csúsztattam és a nemrég elkészült festményekhez léptem és egyesével odébb pakoltam őket.

-Segítek...-Állt fel Vic, majd levett egy festményt és oda tette az előbbi mellé.

-Köszi...-Mondtam, majd az utolsó festményt is odébb pakoltam, hogy teljesen megszáradjon.

Aztán a kabátomat felvettem, a táskámat is és Victorral kimentünk.Bezártam az üzletet, bekapcsoltam a riasztót, majd a kocsimhoz léptünk, beültünk és indultunk hozzám...

6.Fejezet: Victor Története

-Úgy beszélsz, mintha a menyasszonyod lennék!-Mosolyodtam el.

-Bocs...-Motyogta szomorúan, majd hátradőlt a kanapén.

-Semmi baj...-Mosolyogtam rá.-Victor...Mesélj magadról!Olyan keveset tudok...

-Hát...Nekem meg rövid, unalmas és szomorú az élet...vagyis a lét történetem.-Mondta.

-Akkor...Meséld el...-Mosolyogtam rá, majd felé fordultam.-Hány éves vagy?Honnan jöttél?Hány évesen változtál át?Mindent tudni akarok Rólad...

-Hát...Le fogsz sokkolódni, de...673 éves vagyok.-Motyogta, amin tényleg lesokkolódtam...De nem szóltam semmit, inkább bólintottam, hogy folytassa.-Angliából jöttem, New Hampshire környékéről.Huszonnégy évesen változtattak át.A bátyám, Frederic.Akivel...A mai napig gyűlöljük egymást.Ő idősebb, mint én...Nem tudom mennyi idővel, de idősebb...És erősebb is, sajnos.-Komolyodott el a hangja.Mintha...Félne a bátyjától.-Több évszázadon keresztül egyedül voltam...De aztán egy kisebb...Klánhoz csapódtam.Ott is ment minden simán, évtizedekig, de aztán...Robbant a bomba.Frederic lemészárolta az összes klántagot, csak engem nem...Sajnos...A szemem láttára megölték a családomként szeretett Klántagokat...Közöttük...Nina-t is, az akkori szerelmemet.Aztán...Egyedül bolyongtam mindenfele, bejártam a világot...Ott voltam a második világháborúban, az elsőben...Láttam Hitlert is...-Mosolyodott el halványan.-Aztán...Jöttél te és a családod és...Minden felborult.Innen pedig tudsz mindent.-Mondta, majd hátra dőlt.

-Nina...Ő milyen volt?Mesélnél egy kicsit róla?-Kértem.-De persze, ha nem bánod!

-Nem, nem bánom...Dehogy...-Rázta meg a fejét.-Nos, Ő...Egy gyönyörű vámpírnő volt...Hosszú, fekete haj, smaragdzöld szemek...-Felsóhajtott.A szívem pedig nagyot ugrott.Vajon még mindig gondol rá?!Nina-ra és az eltöltött boldog évekre?!-Imádott macskává változni...És...Valahogy illett is rá.Nagyon...Heves, robbanékony és szenvedélyes lány volt...Túlságosan is...Évekkel később, miután meghalt, akkor tudtam meg, hogy nem egyszer megcsalt...Más vámpír férfiakkal, köztük...A bátyámmal is.Frederic-kel...-A végére a hangja elhalkult...Én meg megijedtem...Mi van ha még mindig Nina-t szereti?!Ha rá gondol mindig?!Egyfajta...Féltékenység- igen, talán ez a legmegfelelőbb szó-fogott el...Na de egy halott vámpír-nő iránt?!

-És...Érzel még Nina iránt valamit?-Kérdeztem halkan.

Megrázta a fejét.-Nem.-Mondta egyszerűen.-Miután megtudtam az igazságot, gyűlölni kezdtem...De aztán beláttam, hogy már hiába mindenért...Megtörtént és kész.Úgy érzem...Meg is bűnhődött érte.

-A könyvekben...És a filmekben úgy írják le a vámpírokat, mint szívtelen, gonosz gyilkosok...-Mondtam.-De te...Te más vagy.Sokkal másabb.

Csend...Aztán rám pillantott.

-Másabb?!-Húzódott mosolyra a szája.Bólintottam.-Mivel másabb?

-Te...Nem vagy kegyetlen.És...Hasonló a sorsod, mint nekem.-Feleltem.-Neked is...Megölték a "családodat".És...Egyedül vagy.Ahogy én is.

-Van egy kis hasonlóság...-Vont vállat.-De sok olyan dolog van, amit ha tudnál...Nem tartanál olyan jószívűnek.Hogy mennyit gyilkoltam...Könyörtelenül.Játékból, csak hogy szórakozzak...Hogy hány embert kergettem az őrületbe, hogy megöljék magukat...Rémképeket, látomásokat küldtem rájuk...Lassan megőrültek, aztán már azért imádkoztak, hogy öljem meg őket...És élveztem...

A szó is belém fagyott...Ez azért már sok volt egyszerre...Gyilkolt.Mondjuk, ez az egész várható volt...Hogy embereket ölt, mivel táplálkoznia kellett...De mégis...Valójában inkább az döbbentett meg, hogy Ő ezeket ilyen szimplán bevallja, hogy nem zavartatja magát...És tetszett.

Ahogy az is, hogy az elmém, az agyam azt ordította; Menekülj!

De a szívem mégis hozzá húzott...Úgy éreztem, az ösztöneim azt sugallták, hogy vele kell lennem és boldoggá kell, hogy tegyem...

***

Victor Szemszög

Meglepődtem.Azt hittem, hogy rosszabbul fogja fogadni az élettörténetemet, a gyilkosságokat, de nem...Megpróbáltam kutakodni az elméjében, benézni a fejébe, hogy mit gondol, de semmi...Sötétség volt.Bezárta előttem a lelkét és az elméjét is.Nem tudtam a gondolatai között olvasni.

-Mire gondolsz most?-Kérdeztem.-Mert...Nem tudok a gondolataidban olvasni és...Tudnom kell, hogy mit gondolsz...

-Tudsz gondolatot olvasni?-Kérdezte meglepetten.

-Igen, de...A tieidben nem...-Bólintottam.Mit érezhet vajon?!Fél, vagy...Nem is tudom...Félnie kell tőlem!De...Úgy néz ki, hogy nem teszi.

-Hát...Nem tudom, hogy...Ez...Megfogalmazható-e, de...Valami olyasmi van bennem, hogy...Az elmém, az eszem azt üvölti, hogy meneküljek tőled, de...A szívem meg itt maradna veled...Úgy érzem, hogy veled kell maradnom, hogy muszáj, de...Nem lenne szabad.-A hangja elhalkult és érdekesebbnek találta az ölében heverő kezét.

-Ebben a világban már semmi sem helyes...-Mosolyodtam el.Örültem, hogy így érez.

-De...Remélem nem várod el tőlem azt, hogy csak úgy, hopp, beleugorjak egy kapcsolatba...-Pillantott rám.

-Nem, dehogy!-Ráztam meg a fejem.-Egyáltalán nem.Megértem, hogy...Neked idő kell ehhez.

-Köszönöm.-Mosolygott rám.-Ez nagyon sokat jelent számomra...

-Ha boldog vagy, akkor én is...Te vagy a legfontosabb, más nem számít.Csak Te.-Fogtam meg a kezét.És igen, így is gondoltam.Számomra az ő boldogsága, öröme a legfontosabb, s ha kell ezért bármit megteszek...

5.Fejezet: Múlt, Jelen, Jövő

-Micsoda bolondság ez?!-Nevettem fel hátra dőlve.-Vámpírok nem léteznek...Te meg...Te meg csak egy bolond vagy, aki azzal köti le magát, hogy betör másokhoz.

-És a szüleid gyilkossága?!A gyorsaságom?!-Termett rajtam, ezzel a kanapéhoz szögezve.-Úgy látszik tényleg elfelejtetted a múltad...-Suttogta, majd végig simított a nyakamon.Beleremegtem az érintésébe, abba, ahogy a jéghideg ujjai az ütőerem fölött siklottak át...-Az tizenegy éve történt, Trisha...

Igaza volt...Tényleg tizenegy éve volt...De akkor ő hogy nézhet ki még mindig így?!Olyan mint egy huszonhárom éves férfi...És akkor is ugyanígy nézett ki.Nem öregedett semmit...

-Ez hogy lehet?!-Kérdeztem halkan, kék szemeibe nézve.

-Most olyan vagy...Mit akkor.Kilenc évesen...Olyan vagy, mint egy megijedt kicsi őzike...-Mosolyodott el.

-Válaszolj!-Mondtam komolyan.

-Már megtettem, Trish...Tudod az igazat rólam, a mivoltomról.-Termett a nappali közepén.

-Szóval...Oké...-Álltam fel.-Tegyük fel, hogy vámpír vagy.Az elmélet kedvéért.-Bólintottam lassan.-De...Mit akarna tőlem egy vámpír?!

-Ez...Bonyolult.-Felelte, majd kibámult az ablakon.-És...Nem egyszerű dolog.Nehéz elmagyarázni...

-Nem vagyok hülye, azt hiszem...Meg tudnám érteni, ha elmondanád.-Léptem oda hozzá, majd a szobor szerűen gyönyörű arcát kezdtem el nézni...-Kérlek...Nézz rám...-Fordítottam magam felé az arcát, s kezem ott maradt a nyakára lecsúszva...-Mondd el nekem...Könnyítsd meg legalább ezzel az életemet...-Suttogtam.

-Annyira szeretném...-Fogta meg a kezem.-De...Tudom, hogy neked ezt nehéz lenne felfognod.Ember vagy és...Ez a dolog, ami...Köztünk van...Az én világomból való.A sötétség világából...És én nem akarlak téged is bele rántani.

-Ha hiszed, ha nem...Én már benne vagyok...-Mosolyodtam el.

-Szeretlek...-Suttogta.

-Tessék?!-Kerekedtek el a szemeim.-Hogy...Hogy értve?

-Szerelemmel...Teljes szívemből...-Suttogta.-Ami nincs, de...Szeretlek és...Szeretlek és kész.

-De hát...Nem is ismersz.-Ráztam meg a fejem.

-Dehogynem...-Sóhajtott.-Kilenc éves korod óta veled voltam, figyeltelek, vigyáztam rád...

-Oké, szúrópróba...-Mondtam gyorsan.-Tizenhárom voltam, szeptember...kilencedike volt.Suli után hátra mentünk a játszótéri erdőbe és mit csináltam ott?!

-Rágyújtottál.-Felelte.És igen, tényleg ez volt...

-I...Igen...-Bólintottam lassan.-Akkor...Tizenötödik szülinapom.Milyen CD-t kaptam a barátnőmtől, Alison-tól?

-AC/DC...Emlékszem, még csodálkoztam is, hogy ilyeneket hallgatsz...-Mosolyodott el.

-Te jó ég...-Léptem hátrébb.-Tényleg.Igen, AC/DC CD-t kaptam...-Bólintottam.-Te...Tényleg ott voltál?!De...Hogy nem láttalak?Hogy nem vettelek észre?

-Tudod...A vámpíroknak vannak képességeik.Bármely állat alakját fel tudják venni...-Felelte, majd leültetett a kanapéra és mellém ült.-Az elefánttól egészen a hangyáig...Bármivé át tudunk alakulni.

-Akkoriban halaim...-Emlékeztem vissza.-Te jó ég!Hal voltál az akváriumomban?A szobámban?-Bámultam rá.

-Igen.Az a kis fekete pöttyös guppi.-Nevetett fel.-És MINDENT láttam...

-Istenem...Azt is, amikor...Öltözködtem, meg...Ilyenek?-Pirultam el.-Igazán elfordulhattál volna...

-Egy hal voltam.-Nevetett fel.-Nem tudhattad, hogy egy...Perverz vámpír vagyok...És...Ezt ki is használtam.-Vont vállt.

-Csodálkoztam is, hogy már az összes kis halacska meghalt, de az a kis fekete pöttyös még ott kukkolt...-Gondoltam vissza, majd felnevettem, mikor eszembe jutott két dolog...

-Mi az?-Kérdezte mosolyogva.

-Eszembe jutott két dolog...-Vallottam be.-Egy: Halként Felícia volt a neved.Kettő: Le akartalak húzni a vécén, amikor már csak te maradtál egyedül...-Kuncogni kezdtem.

-Felícia...-Elmélkedett.-Hm...Férfias...-Egyszerre nevettünk fel...Nem is tudom hogy fogadhattam ilyen könnyen a tényeket.Hogy lehettem ilyen...Nem is tudok milyen szót magamra használni...

-És...Miért ölted meg őket?-Tereltem komolyabb témára.-A szüleimet...

-Tudod..Akkoriban a magány teljesen megőrjített...Begolyóztam és...Csak te kellettél.Veled akartam lenni.És egyszer...El is mentem hozzátok.Amikor már teljesen megőrültem a tudattól, hogy egy karnyújtásnyira vagy, de nem érinthetlek meg...Elmondtam a szüleidnek, hogy mi vagyok.Kinevettek, bolondnak tartottak és azzal fenyegettek, hogyha...A közeledbe merek menni megölnek, bevitetnek a rendőrökkel, meg ilyenek...Teljesen elborult az agyam, amikor lejöttél a szobádból és bejöttél a nappaliba, ahol voltunk...Megindultam feléd, de az apád vissza lökött.Meg akart állítani.Meg akart téged védeni.És...Ekkor öltem meg őket...-Nyelt nagyot.

-És...Utána elvihettél volna...Csak úgy simán...Elrabolhattál volna.Miért nem tetted?!-Kérdeztem halkan.

-Sírni kezdtél...Rettentően megijesztettelek...És akkor...Valahogy csak úgy, bumm kitisztult az agyam...Akkor jöttem rá, hogy mit tettem veled...Teljesen tönkretettem az életedet.Megijedtem.Saját magamtól...A létemtől, az erőmtől és attól, hogy...Megutáltál.Ezért elmentem.Menekültem...-Sóhajtott.-Máig nem telik el úgy nap, hogy ne ostorozzam magam emiatt...Gyűlölöm érte magam...

Óvatosan a vállára helyeztem a kezem.Fel pillantott...A szemembe nézett.

-Köszönöm, hogy elmondtad ezeket...-Öleltem magamhoz.-Nagyon sokat jelent nekem...

Elérzékenyültem.Igen, sírtam.Tényleg nagyon sokat jelentett, hogy őszinte volt és elmondta ezeket nekem.

-Ne sírj...-Tolt el magától, hogy a szemembe nézzen.-Ez a múlt...Elmúlt, érted?!A jelen és a jövő sokkal fontosabb...-Ölelt magához.-A közös jövőnk...

4.Fejezet: A Látogatás

Reggel fásultan és nagyon nehezen keltem...

Sóhajtva leballagtam a földszintre és ekkor jutott eszembe az álmom...Vagyis...Az utána történtek is.Megborzongtam a gondolatra, hogy valaki szabadon mászkált a házamba, miközben én aludtam...A konyhába siettem és körül néztem.

-Minden ahogy...-Kezdtem volna bele, de nyugodtságom elszállt, amikor megpillantottam a mosogatót...Az edény-halom szét csúszott...Magától?! Nem hinném.

Remegni kezdtem.Valaki tényleg itt járt...De ki?!

Próbáltam megnyugtatni magam, miközben kitöltöttem magamnak a kávémat...Biztos csak hallucináció, feledékenység, amnézia, vagy valami hasonló hülyeségem van...Vagy...Csak szimplán begolyóztam.Igen, ez valószínűbb.

Megreggeliztem, aztán mentem felöltözni.

Egy pántos felsőt, rá bundás mellényt, egy farmert és kiegészítőket kaptam magamra.Parfüm, a fekete táskám, csizma és kész is voltam.

Mentem sminkelni, fésülködni, fogat mosni, aztán mentem a galériába.

***

Beléptem az épületbe.Kim egy nővel beszélgetett a pultnál.

-Rendben, akkor pénteken.-Bólintott a nő.-Viszont látásra!

-Viszlát!-Intett Kim, majd a nő mellettem elsietve távozott.

-Helló...-Léptem oda a pulthoz.-Na...Mesélj a tegnapról.

-Nos...Először is: Neked is szia.-Mosolygott rám.-15.000$-t kerestünk egy aukcióval.Ami elég szép összeg!

-Remek!-Nevettem fel.-És...Valami más?

-Ja tényleg...Keresett téged egy irtózatosan, démonosan, rossz fiúsan szexis srác...Hagyott itt neked pár sort.-Adott át egy cetlit.

"Trisha!

Kérlek adj nekem még egy esélyt, megmagyarázok mindent.

Gyere ma délben a White Horus-ba egy ebédre.

Remélem eljössz és ott mindent elmondok, üdv Victor!"

-Nem...Én Victor Sparkless-t csak szimplán őrültnek nevezem...-Sóhajtottam.

-De irtó helyes...És azok a kék szemek...-Ábrándozott Kim.-Amúgy mit írt?!

-Ma találkozzak vele délben a White Horus-ban...Meghív egy ebédre.-Sóhajtottam.-Szerinted?Elmenjek?

-Ez nem kérdés!El.-Bólogatott.

-Oké...-Vontam vállat, majd a falon függő órára pillantottam.Tíz óra.Még volt két órám, így hátra mentem festeni.

***

Háromnegyed tizenkettő van és a White Horus felé igyekszem.Mondanom sem kell, a szívem a torkomban dobog...

Aztán megpillantottam az éttermet...

Mély levegőt véve, csillapítva a remegésemet beléptem...

Egyből kiszúrtam Victor-t leghátul...Elindultam arra...

-Szia...-Mosolygott rám, mire én levettem gyorsan a kabátomat és leültem vele szemben.

-Örülök, hogy eljöttél...-Mosolyodott el.

-Csak azért, hogy válaszolj a kérdéseimre.-Feleltem halkan.-De...Nem hinném, hogy ez lenne a legalkalmasabb hely a válaszadásra.-Néztem körül.-Túl sok fültanú lenne.

-Szóval...Nem is szerény személyem miatt vagy itt.-Mosolyodott el.

-Tegnap éjjel...Járt nálam valaki...-Mondtam.-És véletlen egybeesésként...Veled álmodtam.

-Sok lány álmodik velem...-Dőlt hátra.

-Ott voltál nálam tegnap éjjel, a tudtom nélkül?-Kérdeztem halkan.

-Talán igen...Talán nem...-Vont vállat.

-Őszinte választ várok, Victor...-Hajoltam előrébb.

-Igazad volt...Tényleg túl...Sokan vannak itt.-Állt fel.-Gyere, mennyünk el hozzám.

-Hozzád?!-Álltam fel én is.-Nem gondolod, hogy felmegyek a lakásodra?!

-Megerőszakolni nem foglak.-Horkantott gúnyosan, majd ketten kiléptünk az étteremből...

Néhány utca sétafikálás után megálltunk egy nagy tömbháznál.Ismertem az épületet.Egy nagyon elegáns hely...

Bementünk a házba, be a liftbe és fel...

Nem is tudom mennyit mehettünk, csak a világító 9-est láttam, aztán kiléptünk a liftből és a folyosó végén lévő lakásba mentünk be...

Levettük a kabátunkat, Victor pedig felakasztotta őket.

Majd egy nappaliba terelt, amitől elállt a lélegzetem is.

A fehér falakat megvilágította a hatalmas ablakon besütő napfény...Leültem a kanapéra...

Victor pedig velem szembe.

-Tudom, hogy...Tudom, hogy ismersz...Vagyis...Gyerekkorodból.-Mondta halkan.

-Igen, nagyon is jól ismerlek...Tizenegy éve...Ennyi ideje álmodom mindig az arcoddal...Ennyi ideje egyedül vagyok.Ennyi ideje ölted meg a szüleimet...-Mondtam előre dőlve.

-Mondhatnám, hogy sajnálom, ami így is van, de...Ez neked nem számít, igaz?-Pillantott rám.

-Bizonytalan vagyok...-Ráztam meg a fejem.-Dühös, de nyugodt is egyszerre...Nem tudom miért, vagy...Hogy...De...-Megráztam a fejem.-Valahogy...Nem tudok rád dühös lenni.Amióta találkoztunk megszűntek a rémképek és...Elfelejtettem a múltam.

-Én voltam nálad tegnap éjjel.-Mondta hátra dőlve.

-Hogy jutottál be?!-Kérdeztem.

-Az ablakodon.-Felelte egyszerűen, mintha ez egy hétköznapi dolog lenne...

-Miért?!Miért mentél be csak úgy a házamba?!-Kérdeztem ismét.

-Mert...Muszáj volt látnom téged...-Mondta halkan.-Szükségem volt rá...Rád...-Sóhajtott.-Úgy éreztem, megőrülök itthon, egyedül...Nélküled és...Úgy döntöttem elmegyek...

-Öhm...Victor...-Pillantottam rá.-Mi vagy Te?!

-A legrosszabb rémálmod.-Felelte szomorúan.-Egy szörnyeteg vagyok...

-Szörnyeteg?!-Néztem a szemébe.-Miféle...Szörnyeteg?Godzilla?!King Kong?!-Nevettem fel.

-Egy vámpír.-Felelte komolyan, majd a szemembe nézett...-Vámpír vagyok.

3.Fejezet: Álom és Valóság

Futottam...Nem tudom ki, vagy mi elől, de úgy rohantam, mintha az életem múlna rajta...Egy erdőben voltam, sötét volt.Teliholdas éjszaka.

Egy fehér ruha volt rajtam, olyan régies, nagy, fodros szoknyás...A hideg szél az arcomba csapott...

Megbotlottam...Jaj ne!Elterültem a földön.A tenyeremet felhorzsoltam.Felültem és pók járásban kezdtem el hátrálni...De egy fa megakadályozott.A törzséhez lapultam...

Majd hirtelen mintha a fa életre kelt volna, az ágai körül fonták a testem, felrántottak a földről és a törzshöz nyomtak, s lefogtak...

Aztán az előttem lévő bokorból kilépett egy kapucnis alak...Oda lépett hozzám, s levette fejéről a kapucnit...

Victor Sparkless...

-Én mindig vigyázni fogok rád, Trisha...-Mondta kedves, lágy, dallamos hangján, majd végig simított az arcomon...

Felébredtem.Izzadtam és még mindig éreztem az érintését magamon.A leheletét a nyakamon...

-Csak egy álom volt...-Suttogtam, majd csörömpölés jött a konyhából.Sikítva préselődtem az ágy támlájához.Majd remegve kimásztam az ágyból és lassan kiléptem a szobámból...

Remegő lábakkal léptem le az utolsó lépcsőfokról, majd a falhoz lapulva a konyha boltíve felé osontam...A szívem hevesen vert, hallottam a vér dörömbölését a fülemben...

Lassan bekukucskáltam a konyhába, majd beléptem...

Sehol senki...

-Hahó...Van itt valaki?!-Kérdeztem rémülten.

A hangok most a nappaliból jöttek...Egy torok köszörüléshez hasonló hang...Rémülten fordultam meg...

Három lépést tettem.A meztelen talpam alatt megnyikordult a hajópadló...

A nappaliba érve nem volt ott senki...De oldalról, mintha egy elsuhanó, fekete árnyat láttam volna...Arra kaptam a fejem...De sehol senki.

Megráztam a fejem.

-Milyen hülye vagyok, Istenem...-Sóhajtottam, majd megfordultam és vissza siettem a szobámba.Azonnal vissza bújtam az ágyba és lehunytam a szemem...Nyugtalan voltam ugyan, de fél óra elteltével ismét mélyen aludtam...

***

Victor Szemszög

Muszáj volt oda mennem...Látnom kellett Őt.Aludt...Én meg az ágya mellett álltam.

-Én mindig vigyázni fogok rád, Trisha...-Suttogtam, majd megsimogattam a gyönyörű arcát...

Mocorogni kezdett, a szívverése felgyorsult.Fel fog ébredni...Jobbnak láttam minél gyorsabban távozni, ha nem akarok galibát...

Legésszerűbbnek azt láttam, hogy ha lemegyek a földszintre...Nem volt szívem még itt hagyni Őt.Vele akartam még lenni, ehhez csak az kell, hogy vissza aludjon.

Lementem a konyhába, de nem is tudom mi történt velem...Ügyetlen voltam és a mosogatóban tornyosuló edények közül meglöktem az egyiket, így a halom egy kicsit megcsúszott, hatalmasat csörömpölve...

Trisha-ra összpontosítottam...Észre vette...Hallottam, amint sikolt egyet, azután nem sokkal a lába a padlót érinti.Kikelt az ágyból...Félt...Rettegett...Elindult lefelé.

A konyha sarkába mentem, hogy ne lásson meg.Oda nem esett fény...

-Hahó...Van itt valaki?!-Lépett be óvatosan.

Egy top és egy francia alsó volt rajta...Nekem meg nos...Nem sok kellett, hogy rávessem magam...Elképesztően dögös volt, még így is.

Óvatosan kiosontam a nappaliba és halkan megköszörültem a torkom.Nem akartam, hogy észre vegye, de persze, hogy észrevette...Ez nem igaz...

Megfordult és elindult a nappali felé, de megtorpant...Aztán mégis tovább indult minden erejét össze szedve...

Amint belépett kihasználtam ismét a sötétséget és persze a vámpír-gyorsaságomat és mellette elsiettem, be a földszinti vendég szobába...

Hallottam még innen is a szívverését, ahogy a vér kering az ereiben...

-Milyen hülye vagyok, Istenem...-Sóhajtott halkan, majd hallottam, ahogy felmegy a lépcsőn...Fellélegeztem...Hál' Istennek!

A nappaliban vártam, amíg elalszik.A légzéséből és a szívveréséből tudtam ezt megállapítani.

Fél óra elteltével már nyugodt légzése és szívverése volt...

Felmentem ismét hozzá és leültem az ágya mellé, az arcát tanulmányozva...

-Nem is tudom, hogy...Hogy lehetsz ilyen hatással rám...-Suttogtam, majd kisimítottam egy tincset az arcából.-Megszelídítettél egy fenevadat, egy gyilkoló gépet...Alig fél nap alatt.És...Elraboltad a dermedt szívét is...

Megmozdult.Felhúzta a lábait...

-Tudom...Hogy nem lenne szabad...De...-Nyeltem nagyot.-Azt hiszem...Tényleg beléd szerettem és...Tudom, hogy Te gyűlölsz engem, mivel...Még nem felejtetted el a múltat...A szörnyűséget, amit...Én okoztam.És amit már megbántam...De nem tehettem mást...Ha tehetném...Vissza fordítanám az időt és...Nem tettem volna azt, amit megtettem.És...Talán akkor...-Sóhajtva felálltam és rá néztem.-Nem szabad elgyengülnöm...Te is egy átlagos, tipikus emberi lény vagy.Csak a játékra vagytok jók.-Erősítettem a hangomon.Saját magamnak is fájt, amit mondtam.-Egy ember vagy.Akit meg kellene, hogy öljek...De nem tudom megtenni...-Az utolsó mondatot már csak suttogva tudtam kiejteni...Annyira belé szerettem...Nem tudnék élni nélküle és...Tudom, hogy ez lehetetlen ilyen rövid idő alatt, de akkor is...Szeretem, teljes szívemből, ami nincs, de ha lenne...

-Viszlát, Trish...-Simogattam meg az arcát kedvesen.-Még találkozunk...-Mondtam, majd oda hajoltam hozzá és egy óvatos csókot leheltem az ajkaira...

Elmosolyodott...Ahogy én is, a reakcióját látva...Majd az ablakhoz léptem, még egyszer vissza pillantottam rá, aztán kiugrottam és bele vetettem magam a sötét éjszakába...

2.Fejezet: Különleges Érzelmek

A tüdőmben akadt a levegő, a szívem kihagyott egy ütemet.A lábaim remegtek, ahogy a kezem is.

Jobbnak láttam letenni a pezsgős poharat, mielőtt elejteném.

-Miss Stollin...-Lépett oda hozzám a férfi.A hangja lágy és bársonyos volt...Olyan, akár a sötét mágia...Mint az éjfél...

Kezet csókolt, de ez nem olyan érzés volt, mint Mr.Diaz-nál...Az ajkai kemények és hidegek voltak, ahogy az érintése is...Megbabonázott.Teljesen elvette az eszemet...

-Victor Sparkless vagyok.-Mutatkozott be.-A legnagyobb csodálója...

Nem tudtam megszólalni...Csak bámultam rá.Teljesen megdöbbentem...

-T...Trisha...Stollin.-Mutatkoztam be nagy nehezen.-Örvendek...A szerencsének, uram...

-Mondja...Magában csak szomorú érzések vannak?-Kérdezte kedvesen a képemre pillantva.-Az összes képe...Az...Élet utálatát, a megvetést, a magányt és a szomorúságot sugallja...Miért van ez, hölgyem?-Pillantott rám.

-Nos...Rengeteg dolgon mentem már át...És...Magányos is vagyok.-Mondtam halkan.

-Nincs családja, férje, barátai?-Kérdezte.

Megráztam a fejem.-Nincs...A barátaim szó alatt pedig...Egy ember rejlik.-Mosolyodtam el.-De...Jobban szeretek egymagamban lenni, mint egy nagy tömegben...Ott elvesznék.

-A maga szépségével nem veszhetne el...Legyen akár egy több milliós tömegben is...Egy normális, épp elméjű férfi biztosan felfigyelne magára.-Mondta.

-Köszönöm, de kérem ne bókoljon, mert...Még a végén elpirulok.-Mondtam, majd el is pirultam, ahogy kimondtam...

Victor elmosolyodott...

-Azt hiszem...Öt perc alatt magába bolondultam.-Mondta kedvesen.-Maga mellett egy férfi...Igazi oroszlánnak érezheti magát...Maga az a fajta nő, aki után a férfiak megfordulnak...Mindenki magát akarja.Igazam van?-A szemembe nézett...

-Nos...Van benne igazság.De...Azért nem a világ összes férfija akar engem.-Nevettem fel halkan.

-Maga szerelmes.-Állapította meg.

-Tessék?!Dehogy...-Mosolyodtam el a fejemet rázva.

-Akkor magába szerelmes valaki, csak maga erről nem tud.

-Honnan tudhatnám azt, hogy valaki szerelmes belém, amikor nem tudok róla?!-Vontam fel a szemöldökömet.

-Öhm...Azt hiszem...Bele zavarodtam.-Mondta, majd megrázta a fejét, mintha csak azt várná, hogy oszoljanak a gondolatok...

-Igen...Én is...-Kuncogtam.

-Gyönyörűen fest.-Pillantott a képre.

-Maga mit lát a képen?-Kérdeztem.

-Nem...Nem a képre gondoltam...-Jelent meg egy "rossz fiús" mosoly az arcán.

-Maga flörtölni próbál velem.-Vontam össze a szemöldökömet.

-Nem...Nem próbálok, hanem azt teszem.-Mosolyodott el ismét.-Na...De a képei is gyönyörűek.-Pillantott a falon függő "Báli Éj" című képemre...

-Köszönöm.-Bólintottam.-Mit lát benne?

-Nos...Sok a sötét szín...Ami alapjába véve negatív érzéseket jelent.Düh, harag...Bánat...De az embereken színesebbnél színesebb ruha van.Ami örömöt is jelent...És a fiatal pár, aki a padon ül és a táncolókat nézi...Látszik, hogy szerelmesek.Ahogy a férfi a nőre néz...Érdekesnek tartom, hogy...Minden festményen az én arcomat vélem felfedezni.-Mondta végül.-Véletlen egybeesések sorozata, ugye?-Mosolygott rám.

-Nem...Nem véletlen.-Feleltem elsötétedő tekintettel.-De...Most jobb ha megyek.Nem szeretek kiöltözve lenni...Ennyi ember között...További jó szórakozást.-Mondtam, majd megfordultam.

-Örülök, hogy találkoztunk, Trisha...-Szólt utánam kellemes hangján, de mire hátra fordultam, hogy rá pillantsak...Sehol sem volt...Köddé vált...

Kim-t kezdtem el keresni, hogy elbúcsúzzak tőle.

-Kim...Most...Én megyek, oké?-Kérdeztem.

-Oké, persze.-Bólintott.-Majd elmondom, hogy...Mi volt...-Mondta kedvesen.-Pihend ki magad, jó?

-Oké...Szia...-Intettem, majd siettem kifelé, hogy levegőhöz jussak...

***

A kocsimban ültem...Fejemet a kormányra hajtottam...

-Elképesztő...-Suttogtam.-Hogy tudtam ilyen...Nyugodt maradni a szüleim gyilkosa mellett?!Hogy tudtam nevetni...Hogy tudtam akár csak rá pillantani...Hogy tudok most is csak rá gondolni?!-Behunytam a szemem, de csak az ő arca lebegett előttem...Vágytam rá...De ezt nehéz volt bevallanom magamnak.Akartam, hogy bókoljon...Hogy velem legyen, vagy csak rám gondoljon...Ahogy én is Őrá...

Mély levegőt véve bekapcsoltam a biztonsági övem és a parkolóból kihajtva hazafelé indultam...

***

Haza érve levettem a ruhámat, így egy szál bugyiban és melltartóban voltam...

A fürdőben a tükör elé léptem és lemostam a sminkem...

Aztán a zuhany alá álltam.Megmostam a hajam, mivel egy liter hajlakkot ráfújtam az biztos...

Megfürödtem és törölközőbe csavarva mentem be a gardróbomba, hogy felvegyem a pizsimet...

Egy trikó és egy francia alsó számított nálam pizsamának...Nem szoktam elnagyolni a dolgokat...

Még a konyhába mentem, hogy egyek valamit lefekvés előtt...

A hűtőbe nézve megállapítottam, hogy teli van...Király...Csináltam egy szendvicset, majd miután azzal is végeztem mentem fogat mosni és hullaként dőltem be az ágyba, hogy aludjak.Ami sikerült is alig tíz percen belül...