6.Fejezet: Victor Története

-Úgy beszélsz, mintha a menyasszonyod lennék!-Mosolyodtam el.

-Bocs...-Motyogta szomorúan, majd hátradőlt a kanapén.

-Semmi baj...-Mosolyogtam rá.-Victor...Mesélj magadról!Olyan keveset tudok...

-Hát...Nekem meg rövid, unalmas és szomorú az élet...vagyis a lét történetem.-Mondta.

-Akkor...Meséld el...-Mosolyogtam rá, majd felé fordultam.-Hány éves vagy?Honnan jöttél?Hány évesen változtál át?Mindent tudni akarok Rólad...

-Hát...Le fogsz sokkolódni, de...673 éves vagyok.-Motyogta, amin tényleg lesokkolódtam...De nem szóltam semmit, inkább bólintottam, hogy folytassa.-Angliából jöttem, New Hampshire környékéről.Huszonnégy évesen változtattak át.A bátyám, Frederic.Akivel...A mai napig gyűlöljük egymást.Ő idősebb, mint én...Nem tudom mennyi idővel, de idősebb...És erősebb is, sajnos.-Komolyodott el a hangja.Mintha...Félne a bátyjától.-Több évszázadon keresztül egyedül voltam...De aztán egy kisebb...Klánhoz csapódtam.Ott is ment minden simán, évtizedekig, de aztán...Robbant a bomba.Frederic lemészárolta az összes klántagot, csak engem nem...Sajnos...A szemem láttára megölték a családomként szeretett Klántagokat...Közöttük...Nina-t is, az akkori szerelmemet.Aztán...Egyedül bolyongtam mindenfele, bejártam a világot...Ott voltam a második világháborúban, az elsőben...Láttam Hitlert is...-Mosolyodott el halványan.-Aztán...Jöttél te és a családod és...Minden felborult.Innen pedig tudsz mindent.-Mondta, majd hátra dőlt.

-Nina...Ő milyen volt?Mesélnél egy kicsit róla?-Kértem.-De persze, ha nem bánod!

-Nem, nem bánom...Dehogy...-Rázta meg a fejét.-Nos, Ő...Egy gyönyörű vámpírnő volt...Hosszú, fekete haj, smaragdzöld szemek...-Felsóhajtott.A szívem pedig nagyot ugrott.Vajon még mindig gondol rá?!Nina-ra és az eltöltött boldog évekre?!-Imádott macskává változni...És...Valahogy illett is rá.Nagyon...Heves, robbanékony és szenvedélyes lány volt...Túlságosan is...Évekkel később, miután meghalt, akkor tudtam meg, hogy nem egyszer megcsalt...Más vámpír férfiakkal, köztük...A bátyámmal is.Frederic-kel...-A végére a hangja elhalkult...Én meg megijedtem...Mi van ha még mindig Nina-t szereti?!Ha rá gondol mindig?!Egyfajta...Féltékenység- igen, talán ez a legmegfelelőbb szó-fogott el...Na de egy halott vámpír-nő iránt?!

-És...Érzel még Nina iránt valamit?-Kérdeztem halkan.

Megrázta a fejét.-Nem.-Mondta egyszerűen.-Miután megtudtam az igazságot, gyűlölni kezdtem...De aztán beláttam, hogy már hiába mindenért...Megtörtént és kész.Úgy érzem...Meg is bűnhődött érte.

-A könyvekben...És a filmekben úgy írják le a vámpírokat, mint szívtelen, gonosz gyilkosok...-Mondtam.-De te...Te más vagy.Sokkal másabb.

Csend...Aztán rám pillantott.

-Másabb?!-Húzódott mosolyra a szája.Bólintottam.-Mivel másabb?

-Te...Nem vagy kegyetlen.És...Hasonló a sorsod, mint nekem.-Feleltem.-Neked is...Megölték a "családodat".És...Egyedül vagy.Ahogy én is.

-Van egy kis hasonlóság...-Vont vállat.-De sok olyan dolog van, amit ha tudnál...Nem tartanál olyan jószívűnek.Hogy mennyit gyilkoltam...Könyörtelenül.Játékból, csak hogy szórakozzak...Hogy hány embert kergettem az őrületbe, hogy megöljék magukat...Rémképeket, látomásokat küldtem rájuk...Lassan megőrültek, aztán már azért imádkoztak, hogy öljem meg őket...És élveztem...

A szó is belém fagyott...Ez azért már sok volt egyszerre...Gyilkolt.Mondjuk, ez az egész várható volt...Hogy embereket ölt, mivel táplálkoznia kellett...De mégis...Valójában inkább az döbbentett meg, hogy Ő ezeket ilyen szimplán bevallja, hogy nem zavartatja magát...És tetszett.

Ahogy az is, hogy az elmém, az agyam azt ordította; Menekülj!

De a szívem mégis hozzá húzott...Úgy éreztem, az ösztöneim azt sugallták, hogy vele kell lennem és boldoggá kell, hogy tegyem...

***

Victor Szemszög

Meglepődtem.Azt hittem, hogy rosszabbul fogja fogadni az élettörténetemet, a gyilkosságokat, de nem...Megpróbáltam kutakodni az elméjében, benézni a fejébe, hogy mit gondol, de semmi...Sötétség volt.Bezárta előttem a lelkét és az elméjét is.Nem tudtam a gondolatai között olvasni.

-Mire gondolsz most?-Kérdeztem.-Mert...Nem tudok a gondolataidban olvasni és...Tudnom kell, hogy mit gondolsz...

-Tudsz gondolatot olvasni?-Kérdezte meglepetten.

-Igen, de...A tieidben nem...-Bólintottam.Mit érezhet vajon?!Fél, vagy...Nem is tudom...Félnie kell tőlem!De...Úgy néz ki, hogy nem teszi.

-Hát...Nem tudom, hogy...Ez...Megfogalmazható-e, de...Valami olyasmi van bennem, hogy...Az elmém, az eszem azt üvölti, hogy meneküljek tőled, de...A szívem meg itt maradna veled...Úgy érzem, hogy veled kell maradnom, hogy muszáj, de...Nem lenne szabad.-A hangja elhalkult és érdekesebbnek találta az ölében heverő kezét.

-Ebben a világban már semmi sem helyes...-Mosolyodtam el.Örültem, hogy így érez.

-De...Remélem nem várod el tőlem azt, hogy csak úgy, hopp, beleugorjak egy kapcsolatba...-Pillantott rám.

-Nem, dehogy!-Ráztam meg a fejem.-Egyáltalán nem.Megértem, hogy...Neked idő kell ehhez.

-Köszönöm.-Mosolygott rám.-Ez nagyon sokat jelent számomra...

-Ha boldog vagy, akkor én is...Te vagy a legfontosabb, más nem számít.Csak Te.-Fogtam meg a kezét.És igen, így is gondoltam.Számomra az ő boldogsága, öröme a legfontosabb, s ha kell ezért bármit megteszek...